"ÖRÖKÖS" KÉRDÉS

2016.09.21. 22:21

orokseg.jpegNéhány hete találkoztam egy elkülönült testvérrel. Nevezzük Miklósnak, aki ötven elmúlt. Régen találkoztunk, amikor még a testvériség részét képeztük. Megbeszéltük az azóta történteket, hogy elkülönültünk, nem nagy időkülönbséggel. Miklós elmondta, hogy elváltak (a felesége akaratából). Két felnőtt korú gyermeke a tulajdonát képező ingatlan köteles részét örökölné, ha Ő meghal. Második házasságából is született egy gyermeke, aki szintén a köteles részt örökölné. Mivel az előző családjának a tagjai Jehova Tanúi maradtak, minden kapcsolatot megszakítottak vele. Az jelenlegi családja „világi”. Az első házasságból született gyermekeit több éve nem látta, nem is beszéltek és írásban sem kommunikáltak. Hozzáteszem, Miklós nagyon szereti Őket, az életét is odaadná értük. Mégis úgy érzi, hogy érdemtelenek a köteles részre, mint egyenes ági leszármazottai. Mit tegyen?

Tagadja ki szeretett gyermekeit az örökségből, mivel azok érdemtelenné váltak az örökségre? Ajándékozza kizárólagos ingatlanát a harmadik gyermekének? Avagy maradjon mindháromra?

A törvény így határozza meg az öröklésből történő kitagadást:

„Kitagadás az öröklésből

Kiesik az öröklésből az, akit végintézkedésében az örökhagyó kitagadott. Érvényes kitagadás esetén kötelesrész sem jár. A kitagadás viszont csak akkor érvényes, ha annak okát a végintézkedés kifejezetten megjelöli, és az ok a valóságban is fennáll. A kitagadási okokat a törvény taxatíve felsorolja. 
Kitagadásnak akkor van helye, ha a kötelesrészre jogosult:

  1. az örökhagyó után öröklésre érdemtelen lenne;”

Még hat pont van, de az érdektelen ebből a szempontból.

Nem adhattam tanácsot, arra vonatkozóan, hogy mit tegyen. A szemében összegyűlt könnyek beszédesebbek voltak minden szónál. Nagyon sajnálom szegényt, mert annyira jószívű, jóravaló ember.

Ti, mit gondoltok?

A bejegyzés trackback címe:

https://jt-blogger-egonymus.blog.hu/api/trackback/id/tr7811734557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2016.09.25. 17:45:18

Az örökségből való kitagadásnak komoly feltételei vannak, pl ha az örökös az örökhagyó életére tört.

Szerintem az, hogy nem tartják a kapcsolatot MOST, az nem elég, mert érvelhetnek, hogy szükség esetén segítenék és támogatnák.

Ajándékozás 5 évig megtámadható és ingyenes vérrokonok között, de mi van, ha kilép az egyik gyerek a tanúktól? Hogyan csinálja vissza?

Legtámadhatatlanabb (vagyis inkább legbiztosabb, mert minden támadható)
az életjáradékszerződés vagy tartási szerződés, mert ez esetben az ingatlan azonnal a jogosult nevéről a kötelezett nevére kerül, és amennyiben teljesíti a szerződés feltételeit, gyakorlatilag kikezdhetetlen, mégha vadidegennel is van kötve, mert onnantól kezdve az ingatlan nem képzi a majdani hagyaték részét, lévén nem az elhunyt nevén volt.

A jogosultat holtig tartó haszonélvezet védi ilyen esetekben.

Én nem döntenék most, mert ki tudja, mit hoz az élet.

Lehet, egy jó nagy perbe hajszolná csak a gyerekeit egymással.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2016.09.26. 11:59:09

@a századik juh: A törvény értelmében, ha az örökös rendezi a kapcsolatát az örökhagyóval, akkor simán visszavonható az érdemtelenségből fakadó kitagadás.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.02.04. 15:57:36

"Tagadja ki szeretett gyermekeit az örökségből, mivel azok érdemtelenné váltak az örökségre?"

Mivel váltak érdemtelenné az örökségre? Mert nem tartják a kapcsolatot az apjukkal? Miért érzi úgy Miklós, hogy a köteles részre érdemtelenné váltak a gyerekei?

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2017.06.17. 23:09:14

@t.csilla: A törvény beszél köteles részről az öröklők javára, de a szeretetnek (ami soha el nem fogy), is van köteles része az apa felé?

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.06.18. 06:15:57

@Egonymus+: Biztos, hogy van ilyen, bár ez nem tartozik a jog kategóriájába. Na meg kérdés, hogy ez a rész mire elég. Pl elképzelhető, hogy a gyerek megadja a "köteles részt" csak a szülő többet várna....sajnos, az a tapasztalatom, hogy sok szülő nincs tisztában a saját tetteivel, és azok következményeivel a gyermekei életében, így olyan dologért is hálát várna, amiért a (már felnőtt) gyermek inkább dühöt érez....amit nem szeretne a szülőjére önteni mégse, ezért inkább korlátozza a kapcsolatot....ami meg a szülőnél úgy jön le, mintha a gyereke hálátlan lenne. Annak megállapítására, hogy valóban egy ilyen eset áll fenn, vagy a gyerek tényleg hálátlan (mert azért olyan is van) érdemes egy szakembert (terapeutát) bevonni, mert feltehetően a kommunikáció nem fog működni a két fél között, a félreértések tisztázása és az érzések kifejezésének képtelensége végett. Na meg persze, ha a van egy ilyen manipulatív tiltás, hogy a kizárt családtagokkal ne álljanak szóba, vagy zárják ki az örökségből őket, az még rátesz egy lapáttal. De nem feltétlenül az az oka a megromlott kapcsolatnak.

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.06.18. 21:52:59

Egy hozzászóló ezt írta egy külföldi JT támogató oldalon:
"A special Happy Fathers Day to all of us who are being shunned by our children. To them; Even though you treat us as if we were dead know that you live forever in our hearts and we pray that one day you, too, will awaken from your slumber so that we can have the relationship that God intended. To my son's Tyler and Hunter I love you fiercely and I regret every day that I brought you up in a cult. I didn't know any better. Wherever you are know that I will always be here for you if and when that time comes. Love, Dad.

Boldog apák napját mindazoknak, akiket a gyermekeik kitagadtak. Nekik üzenem: még akkor is, ha ti most úgy kezeltek minket, mintha halottak lennénk, mi állandóan imádkozunk értetek, hogy egy nap felébredjetek az alvásból, és olyan kapcsolat legyen köztünk, amilyet Isten akart. A fiaimnak Tylernek és Hunternek üzenem, hogy szenvedélyesen szeretlek benneteket, és minden nap megbánom, hogy egy szekta tanai szerint neveltelek fel titeket. Nem tudtam akkor jobbat. Bárhol is vagytok most, tudjátok, hogy mindig veletek vagyok, mellettetek állok, bármikor is jöjjön ennek az ideje. Szeretettel, apátok!

Szerintem nagyon megható....

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2017.06.20. 22:35:26

@t.csilla: Tényleg az... Köszönöm! Ugyanezt írhatnám én is, csak a gyermekek nevét kellene megváltoztatni.
süti beállítások módosítása