vírus.jpg

Az utóbbi hetek vissza-vissza térő gondolata volt, hogy törlöm a blogomat. Na nem azért, mintha nem lenne mit közölnöm az olvasókkal. Hasonló JT-val foglalkozó oldalak "betegségére" lettem figyelmes. Ezt a 'névtelen' vírus okozza. Nem örülnék, ha ezt az oldalt is fertőzés érné.

Mi is indíthat valakit, hogy JT-ival foglalkozó blogot indítson? Ehhez elég, ha néhány oldal bemutatkozó leírását idézem.

"Jehova Tanúiról a saját véleményem szerint. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valamilyen „hivatalos" oldal, előre szólok: itt a saját internetes naplóm olvashatja. A megfogalmazott mondatok mind a saját véleményemet tükrözik. Nem tárgyilagos, nem forrásértékű, nem ez a célja. Erősen szubjektív és nem keresztény (sajnálom, de nem tudok úgy gyűlölködni, ahogyan egy hívő, megtért kereszténytől elvárt - de ettől függetlenül hívőnek vallom magam). Számolj ezzel, mielőtt a tömegkommunikációs kvalitásomat vagy a hitem kezded kritizálni. Fontos: a blogon megjelenő bármilyen információt átvehetsz, másolhatsz, közölheted a saját blogodban, honlapodon, könyvedben, stb., nem ragaszkodom ahhoz sem, hogy forrásként megjelölj." http://www.jtinfo.blog.hu/

"Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd: "Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." - Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek. -"  http://jehovatanui.blog.hu/

"Ez a blog személyes kutatásaim, olvasásaim, elmélkedéseim eredményeit tartalmazza. Erősen szubjektív, mivel az épp aktuális nézeteimet, gondolataimat írom le. Nem ihletett, és nem is rendelkezem semmilyen különleges képességgel. Egyszerűen csak megosztom másokkal a gondolataimat. Nyugodtan hozzá lehet szólni, még akkor is, ha nem értesz velem egyet, mert hiszem, hogy a beszélgetés előre visz." http://sefatias.blog.hu/

Tehát: "Jehova Tanúiról a saját véleményem szerint." - "A megfogalmazott mondatok mind a saját véleményemet tükrözik." - "Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában." - "Ez a blog személyes kutatásaim, olvasásaim, elmélkedéseim eredményeit tartalmazza."

Láthatjuk a célkitűzéseket. Azt mondhatjuk, hogy pozitív indíték jellemzi a fenti néhány blog létrehozóját. Mégis tapasztalható olykor, hogy elszabadulnak az indulatok és minősíthetetlen szavak kíséretében kritizálják a blogot, ill. sértegetik egymást a kommentelők. Nicknevek mögé bújt emberek indulatai feszülnek egymásnak, és hol van már a magasztos cél.

Mi okozza, hogy ez a 'névtelen' vírus ilyen hatékony? A személytelenség homálya? Miért van, hogy nem minden blogon jellemző ez a tünet? A blogot életre hívó blogger, a blog posztjainak témája, vagy a blogokat szabadon látogató személyek függvénye lehet a kiváltó ok? Egy dolog bizonyos. Ez a tünet kóros és előbb-utóbb felemészti a blogger türelmét, a kommentelők kedvét és csak idő kérdése, hogy az oldalt is.

Mit lehet tenni, hogy elkerülhető legyen e vírus romboló hatása? Van-e megoldás? Te, mit tennél?  

A bejegyzés trackback címe:

https://jt-blogger-egonymus.blog.hu/api/trackback/id/tr256594433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magnolia21 2014.08.11. 12:49:07

Kedves Egonymus+!

Én úgy látom, hogy egy blog olyan, mint régen a napló volt. (Bár lehet, hogy ez kicsit lányos) Egy blogba az ember leírhatja a gondolatait és ha valaki még hozzá is szól, akkor akár egy beszélgetés is kialakulhat. Szerintem ez kórtünet. Elég szomorú, hogy az emberek már szinte csak a virtuális térben cserélnek eszmét, ahol nem látod a másikat, nem ismered, így "szabadon" nyilváníthatsz véleményt. Merthogy ez nem szabadság, csak a lélek sötétségének egy lehetőség, hogy felszínre jöjjön. Mindenkiben van feszültség, egyet nem értés, de egy baráttal, rokonnal szemtől szemben lehet nem úgy reagálsz, ahogy szeretnéd, hiszen nem akarod megbántani. A blogolás kicsit olyan, mint egy terápia. Kiírhatsz magadból mindent. Van akiben az elfojtás, fájdalom, düh olyan indulatokat, primitívséget vált ki, ami jogosan ijeszt el téged.
A blogot indító és fenntartó személy kompetenciája lenne, hogy a színvonalra figyeljen és akár moderáljon vagy kitiltson embereket.

karecsi 2014.08.11. 16:12:29

Nem beszélve arról, hogy leginkább olyan embereknek irodnak akik tanúk vagy érdeklődők.És mikor olyan dolgokról olvasnak amik sokszor elhangzanak akkor rögtön megvan a véleményük és igy készen a tanúk ölébe küldik őket, és nem beszélve az avatárukról még azok részéről is a kik igaz kereszténynek tartsák magukat.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.08.12. 09:15:52

@magnolia21: "...egy blog olyan, mint régen a napló volt."
Igen, csak azzal a különbséggel, hogy a személyes napló nem volt publikus. A blogon közölt információk, vélemények nyilvánosak. Van, aki "szelepnek" használja a nyilvánosságot és a "túlnyomást" a kommentelőkre engedi. Szerintem is a blog gazdájának kellene féken tartania a személyeskedéseket és az indulatokat.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.08.12. 09:25:49

@karecsi: Rossz reklám lehet egy blognak, a durva véleménynyilvánítás és a szélsőséges avatar képek. Minden esetre meg kell hagyni a szabad vélemény nyilvánítást és avatar képek választását. E területen nagyobb a felelőssége a blogoldal tulajdonosának.

l.gabi 2014.08.14. 00:45:44

A felvetett problémán én is gondolkodtam.

Szerintem a személytelenség okozza a durvulást. Ha egymás számára ismeretlenek kommentelnek, akkor könnyen kitör a baj. Szerintem ez látogatottságon is múlik. Megadott számú látogató automatikusan vonzza azokat, akik csak közönséget, megszólalási felületet keresnek önmaguk számára.

Azokkal, akikkel nagyon jó személyes viszony köt össze, nem voltak soha durvulások.
Egy blog esetén megoldás lehet a bajkeverők letiltása. Annak ellenére is ezt gondolom, hogy nem vagyok a híve.

Nálam az érdekes folyamat az, hogy egy-egy bejegyzésre kb. 30-40 emailt kapok, az utóbbi időkben néha a dupláját is. Olyan, mintha emailben menne a kommentezés. Ezek közül csak 2 ember szokott kommenteket írni. Mintha a hozzám közel állók nagy része a kommentelést túl személytelennek éreznék.

A felvetésedre visszatérve, hogy mit lehetne tenni: szerintem a durvulókat ki kell tiltani. Ha valaki nem képes kommunikálni, akkor ne "szemeteljen", mert a normálisabbakat fogja eltaszítani.

Másik problémának látom, hogy vannak olyanok, akik nem értik az írásos kommunikációt. Itt megint mérlegelni kell, hogy lesz-e a blogtulajdonos a tanára vagy tűr vagy tilt.
Szerintem a törzsolvasók érdekében inkább jobb tiltani.
Nem vagyok biztos az igazamban, de sokat agyalok rajta én is.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.08.17. 22:15:34

@l.gabi: Jó, hogy megerősítettél az észrevételemben. Azt tapasztaltam, hogy néhány hozzászóló szándékosan gerjeszti a durva hangvételt és a személyeskedést.
Én azért a "nevelés" híve vagyok. Ha nem hajlik rá, akkor nincs tűrés, csak törlés.

2014.08.19. 16:58:09

@Egonymus+:
Szia.
Olvasd el az én "mottómat" is, az hátha segít.
Nekem nem célom segíteni senkinek (persze így is segítek), és nem akarok szidalmazni senkit, és semmit.
Csak kiírom magamból a gondolataimat, kérdéseimet, kételyeimet.

Soha nem érdekelt, hogy hányan olvasnak, és honnan (vannak akiket ez is érdekel). Nem érzem kényszerítve magam semmire, és másokkal ellentétben taszítana, ha kikerülnék az indexre (vannak akik erre is büszkék, ha sikerül).

Persze valamilyen szinten érdekelnek a kommentek mert kell a visszajelzés, de nem érzem magam kényszerítve arra sem, hogy válaszoljak. Ha akarom megteszem, ha akarom nem.

Egyszerűen csak írok, ha van kedvem és időm...

Csak leírtam, mert kérdezted.
Nem biztos, hogy én jól csinálom, de ez az enyém! Minden jót neked.

2014.08.19. 17:03:14

@Egonymus+:
Még kihagytam azt, hogy azért nem bánnám, ha végre kapnák választ a kérdéseimre. :-)

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.08.19. 21:09:30

@Marci kérdez: Szia Marci! A minap olvasgattam a blogodon. A mottódat is elolvastam. A blogod így, egy személyes naplóhoz hasonlítható, ahogy fentebb Magnolia írta.
Az én kérdésem csak az, hogy akkor a blogod cálja kire, mire irányul?
Ha az általad leírtakra érdekelnek a visszajelzések, akkor feltételezhető, hogy a válaszaidra is kíváncsi a kommentelő.(?)
A stílusod jó. Tetszik, hogy az olvasót nem akarod befolyásolni a hangvétellel. Rábízod, hogy a véleményét szabadon formálhassa meg. A látogatóid összetétele alapján látszik, hogy jó, amit csinálsz.
A kérdéseinkre választ nem mindig kapunk. Nem tudhatjuk, ki "kopog be" hozzánk. Most is elővettél egy majdnem másfél éves Őrtorony gondolatot és jól tetted. Aki azt mondja magában, 'hinni akarok' az már írt is kommentet a posztodhoz. Például én sem gondoltam, írsz ide. Kellemes meglepetés volt.
Csak így tovább "kolléga"!

2014.08.20. 07:21:42

@Egonymus+:
A célomat nem lehet egykönnyen megválaszolni. Legalább is nem tudom.

A kérdéseim mindig itt voltak, csak eddig nem mertem feltenni még magamnak sem őket. Most már tudom rájuk a választ. Az összesre egy mondattal lehet válaszolni.

Több évig elfolytott kérdéseimet digitalizálom. Ezekből feltettem itthon is néhányat, de nem arattam nagy sikert, igy leírom őket.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.08.24. 15:16:20

@Marci kérdez:
Marci!
Nekem tetszenek a kérdéseid és az okfejtéseid. Jól mutatják, hogy a JT irodalmat is lehet értelemmel olvasni, nem kell mindent elfogadni, vagy papagáj módjára ismételni. Az is tetszik, hogy bár megfogalmazod a kérdéseket, mégsem keresel a kánkán is csomót, legalábbis nekem nem így tűnik.

Hogy a cikk témájához is szóljak: a blogolás tényleg olyan, mint egy személyes napló, amire esetleg kahat visszajelzést a tulajdonos, de akkor is érdekes, ha nem kap. Egyesek tényleg "marketing" céllal írnak, és nézik a "növekedést", ezzel nincs bajom, bár a célját nem mindig értem (nem a marketing tevékenységnek, hanem a vallásos célú blogolásnak). Kicsit olyannak tűnik számomra, mint amit az Őrorony is csinál a statisztikáiva, öncélú magamutogatásra használja, hogy azzal is mutogassa hasznosságát, hogy hányan olvassák, keresztelkednek stb. Ezek önmagában számok, melyek a minőségről nem mondanak semmit. De engem nem zavar, ha valaki ilyet csinál, de a névtelen és céltalan vallásos marketinget már ismerem, és köszönöm, nem kérek belőle.

Szóval az én filozófiám: legyen névetelen a blogger, ha akar (ez azért ezen a területen érthető is), de akkor ne marketingeljen, főleg ne vallásos hitnézetekkel. Csak engedje ki a gőzt, tisztázzon magában dolgokat.
Ha marketinget akar és célközönséget, akkor meg jobb, ha nem marad névtelen, mert személytelen lesz az egész.

Remélem, senkibe nem gázoltam bele, csak nézőpontot osztottam meg.

2014.08.25. 05:00:51

@karalabe4:
Köszönöm, én is szívesen olvasok nálad, bár a kommentelés nem egyszerű (nekem).

Talán ez lehet a válasz @Egonymus+: kérdésére is.
Mármint, ha az ember nem kötekedésből és provokáció keltésből ír, hanem csak egyszerűen gondolatébresztő dolgokat oszt meg, azokat általában elkerülik a balhés egyének.
No, persze nem mindig van ez így, de szerintem azt is lehet kezelni.

Másik meg, amit érintettünk, hogy nem kell ezt a blogolást véresen komolyan venni. Én pl. addig csinálom, amig ez az idő nem hiányzik sehonnan, és nem érzem kényszerítve magam semmire ezzel kapcsolatban.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.08.25. 06:43:00

@Marci kérdez:
" Én pl. addig csinálom, amig ez az idő nem hiányzik sehonnan, és nem érzem kényszerítve magam semmire ezzel kapcsolatban."

Valahogy így vagyok én is ezzel. Szeretem mások meglátásait is olvasni, mert sok minden értehetővé válik azzal kapcsolatban, ami a gyülekezetben történt. De azt gondolom, hogy az én meglátásaim is értékesek ugyanúgy. Én teljesen más nézőpontból érzékelek dolgokat, nem mindig tapasztalom ugyanazt a nyitottságot felém, mint amit én mutatok mások felé. Ettől még nem tartanám magam se trollnak, sem botrányembernek. Maga a téma, amit képviselek (nők helyzete, emberi jogok, gyülekezeten belüli erőszak), már eleve botrányos, amit sokan nem szívesen vesznek, ha kikerülnek ilyen információk. Ezek azonban éppen úgy hozzátartoznak a szekták valóságához, mint a tanításbeli dolgok.
Nekem megvan az az egyéniségem, hogy kiállok olyan dolgokban, melyeket más nagy ívben elkerül, és volt úgy, hogy kiváncsiságból vetettem be egy-egy témát, hogy lássam van-e rá reakció, vagy éppen a reakció teljes hiánya (ami éppen olyan beszédes tud lenni).
Mindezek belülről, magamból jönnek, nem érzek kényszert arra, hogy bármit tennem kell, de arra sem, hogy bármit el kéne hallgatnom.

Egyébként meg úgy gondolom, hogy minden blog a blogger egyéniségét tükrözi vissza, és olyan személyeket fog oda vonzani, amilyen ő maga is. Tehát a blogon levő "balhék" esetében elsőzor az illetőnek saját magában kell rendet tennie, mert aszerint fgja meghúzni a határokat, fogja a moderálást alkalmazni, ami belőle jön. Ezért nincs értelme a trollokat szidni, mert ha nem ad teret a blogján a trollkodásnak, akkor nem fognak odamenni. Ha valakinél túl sok troll van, akkor tegye fel magának a kérdést, hogy mivel vonzotta őket oda. Nálam is voltak ilyen támadások, de sikerült megszabadulni tőlük, de ezekből mindig tanulok valamit.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.09.03. 11:33:39

@karalabe4: Talán a legjobban, ez a gondolatod ad választ a felvetett témára.
"...minden blog a blogger egyéniségét tükrözi vissza, és olyan személyeket fog oda vonzani, amilyen ő maga is." :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.02.07. 01:47:12

Ezen minden blogger elgondolkodik egy idő után, de felesleges törölni. Elég úgy hagyni, hogy megmaradjon az utókornak. És ha később meggondolod magad, folytatni is tudod.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2015.03.16. 21:52:19

@Johnny Joker: Szia Johnny! Kösz a bátorítást! Nem hagyom abba.

Inquisitive Man 2015.05.13. 11:23:11

Van remény, hogy Főnixmadárként újjászületsz és írsz valamit?

Azt írtad Johnnynak, hogy nem hagyod abba.

Már kilenc hónap is eltelt az utolsó posztod óta. Várható egy újabb cikk születése? :)

Vízben járt 2015.06.17. 08:36:21

Van még egy dolog, ami miatt durvulni szokott egy-egy beszélgetés, ez pedig az, hogy itt végre elmondhatja az ember a véleményét, mert máskor nem hallgatnák meg. Néha nem is biztos, hogy durvára szán valaki egy véleményt, nem fogalmazunk egyformán, és nem egyforma a szövegértésünk sem. Erre jó példa egy keresztény fórumbeli rövid pályafutásom, amikor írtam valamit (én épp bőgtem, eléggé fájt akkor a téma és szenvedés volt a hozzászólásba és segítség kérés), a fórum admin meg sértegetésnek olvasta. Pedig tudom, hogy messze állt tőlem az, hogy őt bántsam.
Nem védek senkit, de sajnos ez is megeshet. Én nem tudok beszélgetni tanúkkal, mert ha meglátják, hogy tájékozottabb vagyok annál, hogy becserkésszenek, akkor máris továbbállnak. Gondolom más is így van, mert ez egy iszonyú dühítő dolog és szerencsétlen módon ott adják le ezt a feszültséget, ahol nem kéne.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.10.03. 07:18:57

Ezek érdekes gondolatok, gondolkodom, s majd megírom a véleményemet....

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.10.03. 18:03:34

Mindannak amit írtál igen sok oka lehet..s ahogy elgondolkodtam felette, inkább nem is szeretnék véleményt nyilvánítani.A blogokra meg szükség van, én személyesen szeretek más blogokon "kapirgálni",még ha nem is kommentelek. Minden szerző más szögből, más megvilágításból írja meg véleményét vagy tapasztalatait...Oly különbözőek a blogok, hogy szerintem kiegészítik egymást..így minden látogató talál a szájízének valót...

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2015.10.11. 22:53:45

@Vízben járt: Igazad van, hogy "...nem fogalmazunk egyformán, és nem egyforma a szövegértésünk...".
A szókimondás a vélemény nyilvánításban rendben is lenne, de a fogalmazásnak félreérthetetlennek kell lennie. Arra szoktam gondolni, hogy azt és úgy írhatom le, amit ugyanazokkal a szavakkal szemtől-szembe is elmondanám az ismeretlen kommentelőnek.
Érdekelne ez a 'keresztény fórumbeli, rövid pályafutásod'. Írnál róla bővebben?

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2015.10.11. 23:03:33

@Csakegyember: Kár, hogy ígéreted ellenére nem írod meg a véleményedet. :( Azért köszönöm, hogy "kapirgáltál" itt egy kicsit. :)

ORION 2015.10.13. 18:17:41

"""de nem tudok úgy gyűlölködni, ahogyan egy hívő, megtért kereszténytől elvárt """-EZ DURVA!!!EGY HíVŐ MEGTÉRT SOHA SEM FOG GYŰLÖLKÖDNI!!!

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2015.10.13. 22:45:29

@ORION: Ez jó észrevétel. Gabi oldaláról (www.jtinfo.blog.hu/) másoltam ki egy példaként, hogy miként mutatkozott be az olvasóinak.
Valóban ez egy negatív kicsengésű mondat, de nem Gabi sajátja, hanem tapasztalatai alapján megfogalmazott viselkedésmódot írt le.

Virágvirág 2015.12.07. 12:16:57

Kedves Egonymus+, én abszolút kezdő blogger vagyok, és én alig kezdtem el az írást, máris abba akartam akartam hagyni, csak mert egy két kommentelő nem érti az írásos kommunikációt, ahogyan LGabi fentebb megfogalmazta. Abszolút nem másoknak írok, hanem magamnak, a mesék szereplői élők, ismerem őket, és könnyebb nekem feldolgozni az eseményeket, ha kiírhatom magamból a megtörtént dolgokat. A visszajelzés azért fontos, mert látom, hogy nem egyedi esetekről van szó sajnos, és ez erőt ad ahhoz, hogy írjak tovább. Aki a szervezetben eltölt egy életet, az már meg van félelmítve, tudod. Nem beszél, nem panaszkodik, hallgat. Nem tudtam, hogy itt is háborúzni kell a kommentelőkkel, elég volt nekem a gyülekezeti háborúk. De aki bent "olyan", mitől lenne "ilyen" kinnt? A névtelenség mögé bújva, önmagát nem felvállalva lehet akármit írni, nincs felelősségrevonás.Az egyik mesém után ilyen emailt kaptam névtelenül: "Te mocskos k....., ha nem törlöd ki a hazug írásodat, én foglak kitörölni a létből, akárhol élsz is, megkereslek..." Visszaírtam, hogy mosakodni szoktam, és k..nak már öreg vagyok sajna...., ha pedig megkeres, én is ott leszek, de ha gondolja a hazug írásomat kiegészítem, és sok sok személyes adattal igazzá teszem.És elküldöm a gyülekezetéből mindenkinek. Azóta csend van.
Én kitörlöm a nekem nem tetsző kommenteket, sőt kitiltom azokat, akik kötekednek vagy egyebeket próbálnak. Akinek nem tetszik, az ne olvasson engem. Ne szüntesd meg a blogot kérlek, én csak nemrég akadtam rá, és szívesen olvasom. Kommentelni ritkán szoktam, de majdnem mindennel egyetértek, amit írsz.

l.gabi 2015.12.11. 05:46:15

@Egonymus+: Úgy van, ahogyan írod. Számos email és jó pár moderálásra (törlésre) került komment áll az idézett mondatom mögött.

Lehet ezt persze onnan is nézni, hogy nem mindenki lesz hívő, megtért és újjászületett csak azért, mert azt állítja magáról, de két kivétellel az összes szóban forgó személy ilyennek vallotta (vallja) magát.

Másrészt éveket jártam ilyen gyülekezetekbe, most is van velük kapcsolatom és látom is, hallom is miket mondanak. Utalhatnék Pat Robertsonra is, akinek van jó pár olyan általam gyűlölködőnek gondolt kijelentése, amelyik a megfelelő szellemiségű közegben "szárba szökken" és nagyobb borzalom lesz belőle.

Megfogalmazhattam volna másként is a mondatom, de muszáj volt világosan jelezni, hogy engem nem lehet a Biblia vagy a hit mögé bújva zsarolni (sokan próbálták).

Most már nyugodtan leírhatom azt is, hogy nekem különösen nagy nehézséget okozott, hogy a szervezeti kritikára kizárólagos felségjogot tartottak bizonyos emberek és szervezetek. A fontos kérdésekben sokszor azzal érveltek a vélt igazuk mellett, hogy ők megtért, hívő emberek és ebből eredően automatikusan igazuk van velem szemben. Velem szemben, aki nem lehet sem hívő, sem megtért, hiszen JT-nevelést kaptam és nem mentem át azokon a rituálékon melyek után befogadottnak tekintenek. Nem 2 és nem 3 email, hanem sokkal több email van e kijelentés mögött.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.12.20. 10:55:17

@Egonymus+: Hidd el, azóta gondolkodom ezen a témán, mióta megigértem, hogy kifelytem véleményem, majd visszakoztam...de megírom...
A lényeg: bennünk - legtöbbünkben csak az a közös, hogy Jehova Tanui voltunk..csakis ez..semmi más- jaj, és az abból eredő sérülések, következmények.......stb. Sajnos csak ez a közös bennünk....
Hidd el, sokszor, talán se Isten, se Krisztus sem köt össze bennünket, mivel annak köszönhetően, hogy Tanuk voltunk, valójában meg sem ismertük őket, s így valódi hatással sem voltak életünkre.....Vagy az ok, amiért valóban Tanuk voltunk,/nem őszinte ok - hanem csak a kiszámítottság/ okolható ezért a tudatlanságért, s valóban ez mutat a probléma gyökerére...
Így nincs bennünk más közös sem, ami a múlton kívül összekötne...
Valószinű legtöbben sosem lennénk barátok, s a radikálisan ellentmondó tulajdonságainkat csakis a JT.-nál lévő szabályok tartották béklyóban- az áll testvériség, - s mikor ez véget ért, hát teljes terjedélmében lángra kaptak ezek a tulajdonságok.....
Ugyankkor, talán a szabadság is rossz hatással van ránk, mivel azt gondoljuk, a szabadságunk azt jelenti: mindent szabad, bármi áron.....
Vagyis nem engedem, hogy nekem ezekután bárki is megmondja....
De ez néhol már " diagnózisba" torkollik....
Hát sajnos ez a véleményem...
Kellemes napot kívánok...
Jaj - írhatnál - :)

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2015.12.21. 00:07:55

@Alvirág: Üdvözöllek! Szavaiddal bátorítasz, köszönöm.
Bármennyire is sérültünk meg a bent eltöltött évek alatt, nem tagadhatjuk le, hogy találkoztunk szeretni képes, önzetlen, alázatos személyekkel. Jézus parancsa alapján a követőinek még azokat is szeretnünk kell, akik ellenünkre vannak, vagy akár ellenségesek. Eleven szenet gyűjtünk az ilyenek fejére, ha szeretetteljesen reagálunk az adott blogon tapasztalható ellenségeskedésre.
Mi vállaltuk, hogy szakítunk ezzel az Egyházzal, de nem Krisztussal. Ha valaki a bent lévők közül támad minket, szerinted annak milyen a szellemisége? Önkéntes, hitvédő misszionáriusok tesznek csak ilyet. Persze, hogy névtelenül, mert így kimondhatják, amit gondolnak és olyan stílusban, amilyen valójában a bensőjük. Aki Jézussal nem akart szót érteni, kiment közülük. Vagyis nem keveredett szópárbajba. Tudta, hogy az illető(k) nem befogadó(ak) a mondandójára.
Ezért nagyon fontos, hogy miképpen reagálunk. Ha visszalövünk, az már a csata kezdete. Jézushoz hasonlóan a békességre kell törekedni. Hányszor prvokálták Őt, és elkerülte a konfliktusokat. Nem kell konfrontálódni.
Be kell bizonyítani a bent lévő Tanúnak, hogy 'a szeretet soha el nem fogy'. Csak ezzel lehet kioltani az ellenség tüzét. A szeretet ellen nincs törvény. Jézus azt mondta az Őt megfeszítőkre, hogy 'nem tudják mit tesznek'. A blog oldalakon folytatott verbális támadás, a támadó gyengeséget igazolja. Minél durvább, annál inkább bizonyítja, hogy ott a baj.
Ha egy blogon lehet kommentelni, akkor, mint a blogot üzemeltető közszereplőnek tűrnie kell az ellenvéleményt, bármilyen legyen is az.
A durva, obszcén szavakat használó ember szája 'rothadt haltól' bűzlik. Ha ez jön ki, mi az, amit befogad a testébe? Ez a hozzászóló bizonyítványa, amit a kirakatba tett. Szeretet, alázat, türelem!
/Nem szüntetem meg a blogot. :)/

Virágvirág 2015.12.21. 20:19:47

@Egonymus+: Nagyon szépen írsz, és igazat. Minden szavadat nagyon köszönöm.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2015.12.21. 23:09:33

@l.gabi: Szia Gabi! JT beltenyészete ellen nem sokat tehetünk, nem kell ellene küzdeni. Úgy gondolom, hogy az őszinte, értékes, nyitott személyekre kell gondolnunk, amikor írunk egy posztot a blogunk felületén. Őket kell megérintenünk a gondolatainkkal. Ha érzik, hogy különbek tudunk lenni a hataloméhes vénjeiktől, -tisztelet a kivételnek- talán elgondolkodnak.
Sokszor eszembe jut a Csel. 5:38, 39. versek által megfogalmazott hozzáállás JT-val kapcsolatban.

"38. Mostanra nézve is mondom néktek, álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz;
39. Ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harcolóknak is találtassatok."

Szerintem ez egy bölcs tanács.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2015.12.21. 23:50:39

@Csakegyember: Szia! Köszönöm, hogy mégis kifejted az álláspontodat. Az előző két válaszomból kihámozható az ezzel kapcsolatos nézetem. A krisztusi szeretet kinyilvánítása nem lehet erőltetett. Ha az embereket szereted, magadat is szereted. Ha nem, akkor saját magaddal is problémáid vannak. Nincsenek rajtunk kívülálló dolgok. Jól megfogalmazta ezt egy számomra kedves nyitott gondolkodású elem. Azt mondta, hogy "...ami kívül van, az is belül van." Vagyis a véleményünk, az a külvilágra adott jó, vagy rossz válaszunk, vagyis a külső dolgokra belülről adunk választ. Amilyen a válaszunk, olyanok vagyunk.
JT Egyháza sokaknak egy "kapaszkodó" ebben a száguldó világban. A cél, a paradicsomi örök élet. Ez is egyféle perspektíva. Meg tudod fogalmazni, hogy a Te földi létednek mi a célja? Sokan egyensúlyukat vesztik, amikor kikerülve JT közül, az általad említett világi szabadság levegőjét szívják.
Ha nem akarod, hogy mások mondják meg hogy élj, meg kell találnod benső önmagadat. Ez csak akkor megy, ha leküzdve a csalódottságodat, képes vagy újra építkezni. Ha nem tudsz bízni az emberekben, akkor magadban sem hiszel, mivel Te is az emberek közé tartozol.
Ebben az 'Aranyszabály' és a felebaráti szeretet segíthet.
Soraidból kivehető, hogy a keserűséged a csalódottságodból fakad. Ne veszítsd el önmagadat, mert az elveszett embert nem találják meg a szeretetedre méltó emberek és egyedül maradsz.

l.gabi 2015.12.22. 14:14:16

@Egonymus+: Igazad van abban, hogy kik a megcélzott olvasóközönség. Ezt sajnos könnyű elfelejteni, mármint nekem könnyű szem elől téveszteni.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2016.05.16. 14:01:20

@Egonymus+:

'Anno nálam is próbálkoztak a feketeöves szájkaratebajnokok, volt, hogy teleszemetelte a blogomat, hosszú percekbe telt a spam-jellegű kommentek törlése, mivel a nap legnagyobb részét "offline" élem.

Nem találtam fel a spanyolviaszt, de az előmoderálás elriasztotta a keménykedőket. Még ha kevesebb olvasóm is van, azt mondom, hogy megérte így döntenem. A szervezetvédő Tanúk jellegzetes stílusa segített nekem abban, hogy nehogy nosztalgiával gondoljak a Jehova Tanúi Egyházra. Még én is hasonlóan viselkednék... [;-<((

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2016.05.17. 15:16:33

@Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt): Üdvözöllek!
Utólag elmondhatom, hogy az elmúlt több, mint másfél év alatt (a cikk megírása óta) nem rohanták meg a JT troll-ok a blogomat. Persze ez jó, csak nem tudom az okát, hogy más oldalak miért szúrják egyesek szemét? Lehet, hogy amilyen az 'Adjon Isten!', olyan a 'Fogadj Isten!'?
Lehet, hogy a stílus, a téma, avagy az érdektelenség az oka a támadások elmaradásának.
Jól van ez így. A sok látogató nem biztos, hogy tükrözi egy blog komolyságát.
Köszönöm az észrevételed!
süti beállítások módosítása