Mózes Egyiptomban mindenféle tudománnyal megismerkedik

Érdekes cikk volt a hétvégén a gyülekezetekben. Mózesnek a hite, vagy a karja volt erősebb? Az illusztráció alapján jókötésű héber volt. Pál apostol tollából idézve, vizsgáljunk meg két bibliai kijelentést az Őrtorony cikkel párhuzamban. Az egyik: „Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják” (Héberek 11:24). A másik: "Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,..." (Héberek 11:27).

A cikket írók a Héberek 11:24-re alapozták mondandójukat. Vagyis, hogy  „Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják”. Két hivatkozás kapcsolódik ehhez a vershez, az ÚF szerint. A 2Mózes 2:10, 11.  Egyik vers alapján sem állapítható meg, hogy Mózes  visszautasította volna ezt a kiváltságot. Ez csak következtetés.

A Héberek 11:24-nél hivatkozik a 2002. június 15-ei Őrtorony 10-11-es bekezdéseire. 'Egy jelentőségteljes döntés' alcímmel.

"A Héberek 11:24-26 a következőket mondja: „Hit által utasította vissza Mózes, amikor már felnőtt volt, hogy a fáraó leánya fiának hívják, inkább választva, hogy az Isten népével együtt durva bánásmódban részesüljön, semmint hogy ideig-óráig élvezze a bűnt.” Miért döntött így? „Mivel nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát Egyiptom kincseinél; mert a megjutalmazásra szegezte tekintetét.” „A Krisztus” — vagyis ’felkent’ — kifejezésnek az ilyen különleges módon való használata helyénvaló Mózessel kapcsolatban abban az értelemben, hogy később különleges megbízatást kapott, közvetlenül Jehovától."

"Gondolj csak bele! Mózes olyan neveltetésben részesült, mely kizárólag az egyiptomi előkelőség tagjait illette meg. Pozíciója csodálatos karrierrel és az élvezetek netovábbjával kecsegtetett. Ám ő mindezt elutasította. Nem tudta összeegyeztetni a Jehova és az igazságosság iránti szeretetét azzal, hogy a zsarnok fáraónak az udvarában éljen. Mózes ismerte Isten ígéreteit, melyet ősatyáinak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak tett, és elmélkedett rajtuk, ami arra indította őt, hogy Isten helyeslését válassza. Így Jehova nagyon kiváltságos szerepben tudta felhasználni Mózest a szándékai beteljesítésére." 

Látható, hogy csak következtetések szüleménye a Társulat magyarázata, Pál apostol véleménye alapján. A nagyobb baj az, hogy ezáltal bibliai történeteket hamisítanak meg, olyan fényben tüntetve fel Mózest, mint aki hit által tagadta meg, hogy a fáraó lányának fiaként tekintsenek rá.

A fent említett másik bibliai állítás, hogy "Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,..."

Itt is idéznék az 'Egy jelentőségteljes döntés' című írásból. 

"Amikor Mózes 40 éves volt — s ekkorra már tősgyökeres egyiptomivá válhatott volna —, „kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő nehéz munkájukat”. Ami ezután történt, az elárulja, hogy Mózes nem csupán kíváncsi bámészkodó volt, hanem segíteni szeretett volna. Amint meglátta, hogy egy egyiptomi ver egy hébert, közbelépett, és megölte a zsarnokot. Ebből a cselekedetéből kiderül, hogy Mózes szíve a testvéreihez húzott. A halott férfi minden bizonnyal egy tisztviselő volt, akit a munkája végzése közben ölt meg. Az egyiptomiak szemében Mózesnek minden oka megvolt arra, hogy lojális legyen a fáraóhoz. Ám abban, amit Mózes tett, az igazságosság iránti szeretete is közrejátszott. Ez a tulajdonsága a következő napon ismét megnyilvánult, amikor vitába szállt egy héberrel, aki igazságtalanul verte a társát. Mózes szerette volna megszabadítani a hébereket a rabszolgasors keserves bilincséből, amikor azonban a fáraó fülébe jutott, hogy Mózes elpártolt tőle, meg akarta őt ölni. Ezért Mózes kénytelen volt Midiánba menekülni (2Mózes 2:11-15; Cselekedetek 7:23-29)."

2Mózes 2:11 Akkoriban történt, mikor Mózes már megerősödött, hogy kiment a testvéreihez megnézni, milyen terheket hordoznak. Meglátott egy egyiptomit, amint éppen egy héber testvérét ütlegeli. 12 Körülnézett, és amikor látta, hogy nincs ott senki, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. 13 Másnap mégis kiment újra, és látta, hogy két héber férfi verekszik. Megkérdezte attól, aki a hibás volt: „Miért vered a társadat?" 14 Erre az így felelt: „Ki nevezett ki téged fejedelemnek és bírónak mifölénk? Engem is meg akarsz ölni, mint ahogy megölted az egyiptomit?" Mózes ekkor megijedt, és ezt mondta: „Biztosan kitudódott a dolog!" 15 Később a fáraó meghallotta ezt a dolgot, és meg akarta ölni Mózest. Mózes azonban elfutott a fáraó elől, és Midián földjén akart letelepedni. /ÚF/

Héberek 11:27 Hit által hagyta el Egyiptomot, nem pedig a király haragjától félve,...

Láthatjuk a kiemelt részek összevetése után, hogy nemcsak a 12 évvel ezelőtt cikk változtatja meg a bibliai tényeket és Mózes indítékait. Pál apostol pedig egyértelműen elferdíti Mózes menekülésének okát. Mózes jól ismerte az egyiptomi törvényeket, ezért tisztában volt azzal, hogyha megöl egy tisztviselőt, akkor a fáraó kivégezteti. Hatalmas torzítás Mózes tettét azzal magyarázni, hogy szíve a testvéreihez húzott. Végül is ez a tette önbíráskodásból és gondatlanságból fakadó, halált okozó, súlyos testi sértés volt.

2Mózes 2:23 És történt, hogy e hosszú idő alatt az egyiptomi király végül meghalt, de Izrael fiai továbbra is sóhajtoztak a rabszolgaság miatt, panaszosan kiáltottak, és a rabszolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott az igaz Istenhez.

Miért negyven év múlva térhetett vissza Egyiptomba Mózes. Az itt királynak nevezett fáraó halála miatt évült el Mózes bűne. Négy évtizedes száműzetés volt a büntetése. Ezek után az a kérdés, hogyha tárgyilagosan vizsgáljuk Mózes életének első negyven évét, követendő példa-e? Valóban erős hite szerint cselekedett? Nem a meggondolatlansága miatt kellett Midián földjére menekülnie?

Kíváncsi vagyok a véleményedre! Kérlek, írj! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jt-blogger-egonymus.blog.hu/api/trackback/id/tr386272645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2014.06.22. 22:12:55

Miért ferdítené el a Zsidókhhoz írt levél szerzője Mózes indítékait?

>>" Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.
28
Hit által rendelte a páskát és a vérnek kiontását, hogy az öldöklő ne illesse az ő elsőszülötteiket."<<

Csak halkan jegyzem meg: valószínű,hogy amikor hittel ment el Mózes,akkor már a zsidó néppel együtt tette.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.06.23. 09:57:24

@Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt): Lehetne még boncolgatni a témát. Végül is igazad van, hiszen nem tudjuk Pál milyen ismerettel rendelkezett. Ez az Ő igaza.

Inquisitive Man 2014.07.29. 22:17:13

Mi van már? Lesz valami újabb értelmes cikk? Csipkedhetnéd magad! :)))

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.08.01. 22:23:46

@Inquisitive Man: Szia! Jó, hogy hiányzik valakinek a mondandóm. Ígérem, hogy nemsoká olvasnivalóval szolgálhatok. :)
süti beállítások módosítása